Az ötvenes évek végén nyílt meg az ELTE legendás Egyetemi Színpada, majd szinte a szomszédban, 1961-ben jött létre a Műegyetemi Irodalmi Színpad Keleti István vezetésével. A kísérletező színház két meghatározó műhelye közül az előbbi a rendszerváltás áldozata lett, az utóbbi ma már Szkéné néven, továbbra is a progresszív színjátszás fontos helyszíne. Az idén 50 éves Szkéné művészeti vezetőjével, Tana-Kovács Ágnessel Farkas Róbert beszélgetett.

Több meghatározó korszaka volt a Szkéné Színháznak. Mik voltak ezek és kik voltak azok a személyek, akiket mindenképpen meg kell említenünk a jubileum kapcsán?

Nagyon nehezet kérdezel, hisz ötven év alatt annyi kimagaslóan jó előadás, rendező, színész fordult meg a Szkéné falai között, félek, már csak felsorolásuk is meghaladja egy interjú kereteit. Nem beszélve arról, ha kihagynék valakit, joggal bántónak érezhetné. De ha mégis rövid áttekintést kívánnék nyújtani, azzal kezdeném – és egyben az első korszakot is kijelölöm ezzel –, hogy 1961-ben jött létre a Műegyetemi Irodalmi Színpad, amelyet a karizmatikus művész-pedagógus, Keleti István vezetett.

Keleti halála után, részben az irodalmi színpad tagjaiból született meg a Szkéné Együttesnek nevezett csoport Wiegmann Alfréd vezetésével. A jelenlegi színháztermet kalákában építették színészek, egyetemi dolgozók, hallgatók, így 1970. március 21-én nyílt meg a stúdiószínház, ami 1975-től a Regős Pál vezette BME Pantomim Mozgásszínház otthona is ez lett. Ezt nevezném a színház hőskorának. Az ő nevéhez köthető a Mozgásszínházak Nemzetközi Találkozója (IMMT), és a Nemzetközi Tánc- és Mozgásközpont (IDMC) elindítása is.

Magam csak a hetvenes évek végétől jártam a Szkénébe.  1985-től a program gerincét az akkori idők egyik legprogresszívabb társulata, a Tanulmány Színház, a későbbi Arvisura Színházi Társaság előadásai képezték Somogyi István vezetésével. Ez a Szkéné második nagyobb korszakának nyitányát is jelentette.  Az ekkor alakult több színházi formáció mellet? Gaál Erzsébet, Nagy József, Zsótér Sándor, Fodor Tamás, Schilling Árpád, Árkosi Árpád, Deák Tamás, Regős János rendezései láthatóak, de a zenei vonal is felerősödött a 180-as csoport, a KFT és a Muzsikás Együttes jutnak eszembe.

A harmadik nagy korszak kezdete – azt gondolom, ennek épp az egyenes folytatását éljük – éppen egybeesett a színházterem teljes felújításával, a repertoár 2010-es újragondolásával. A Pintér Béla és Társulata megerősödése mellett, a Forte Társulat, a Nézőművészeti Kft, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Terminal Workhouse, az Ördögkatlan Produkció, a K2 Színház  és még hosszan sorolhatnám hányféle formáció alkotta, alkotja a repertoár gerincét az elmúlt tíz évben. Nem beszélve a koprodukciókban létrejött, a vidéki, valamint a határon túli színházak előadásairól vagy az ifjú tehetségeknek lehetőséget adó Staféta-pályázat nyertesei. Fókuszba került a kortárs dráma, a fizikai színház, megjelentek a pályakezdő fiatal alkotók, és legújabb büszkeségünk, a Rakpart3 néven színházpedagógiai programunk is elindult. Aki „fellapozza” honlapunkat, rendre olyan alkotókat talál, mint Pintér Béla, Horváth Csaba, Rába Roland, Szikszai Rémusz, Dömötör Tamás, Hegymegi Máté, Bérczes László, Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Tarnóczi Jakab… de itt most abba is hagyom, mert képtelen vállalkozás lenne mindenkit megemlíteni. A hazai kortárs művészek sokasága indította ebből a kis Színházból pályáját, sokuk sorsa egybefonódott a Szkénével. Ahogy az enyém is. Velük közösen ünnepelünk, remélem még sokszor és sokáig…  

Mit gondolsz, mi lehetett a titka annak, hogy a Szkéné ilyen régóta talpon maradt, túlélve pl. a Kádár korszakot, a rendszerváltást is? Bár direkt politizálás nem volt, azért a hetvenes, nyolcvanas években sok darab beszélt a szabadságról, a „monolit hatalom” kérdéseiről.

Az a tény, hogy a színház a Műegyetemen működik, az egyetemi vezetés és a Hallgatói Önkormányzat támogatásával, a korai rendszerváltás előtt egyfajta védettséget jelentett. A 3T, a tiltott-tűrt-támogatott hármas eszméjét azóta ismerjük. Ám mégis, Pali bácsit (Regős Pált) berendelték a minisztériumba a nemzetközi fesztiválok kapcsán, hogy mi ez a sok „nyugati” társulat, művész, akik ide járnak a „vasfüggönyön” át? Ő hirtelen ötletből azzal védekezett: diákcsere programon keresztül hívja meg a fellépőket.  A választ elfogadták. Nem voltak nagy színházba járók, azt hiszem. A direkt politizálás azóta sem jellemző az előadásokra. A jelenlegi siker titka inkább a társadalmi, közéleti történésekre adott, magas művészeti színvonalon fogalmazott, az örök emberi értékek mentén értelmezett, derűvel és mélységgel bíró előadások generálásával magyarázható. Ha hármas eszmét magam számára fogalmaznék, akkor ez a szakmaiság-szorgalom-szeretet lenne.

Az 50 évet a színházterem megnyitásától számítjuk, mitől különleges ez a tér?

A háború alatt a németek a központi épület Dunára néző ablakaiban géppuska fészket állítottak fel. Pestről ezt az orosz lőtték, sikerrel megsemmisítve a gyönyörű díszterem karzati részét, melyet a későbbi rekonstrukció során már nem építettek újjá. Az egyetemi hallgatók létszámának növekedése miatt itt rajztermeket alakítottak ki. Ezekből a tantermekből a válaszfalak lebontása után jött létre a jelenlegi színháztér. Sok évig a fogadó-kávézót a gyönyörű panorámával egy magas fal választotta el. Tíz éve az átalakításkor ezt a falat is lebontottuk. Nagyon inspiráló lenézni a városra, nézőink is ösztönösen először az ablakok előtti asztalt foglalják el először….

Ha jól tudom, a jubileum kapcsán hosszas kutatómunkát is végeztél. Milyen kincsekre, történetekre bukkantál?

Csodálatos, hogy nagyrészt, a nyolcvanas évektől videóra lettek rögzítve a jelentősebb előadások, események. Több száz, néhol homályos, néhol pedig profi felvételt őrzünk, élmény kutakodni ebben az archívumban. Mindenki fura frizurát visel, karcsú és fiatal. Ezer történet pereg le a szemem előtt,  miközben „lapozgatom” a felvételeket. Például, mikor az erdélyi Mákófalván, egy kicsi közösségi házacskában játszottunk egy előadást, ahol az egyik szereplő (szándékosan nem nevezem meg Pintér Bélát J) arra kényszerült – a helyi adottságok miatt –, hogy anyaszült meztelenül, és üvöltve kirohanjon az utcára (szerepe szerint) mert csak ott volt járás. Képzelheted a falusiak reakcióját…

10 évvel ezelőtt újra kellett kezdeni mindent, amikor intézményesített keretek között folytatódott a működés, mint befogadó színház. Mi történt pontosan, és hogyan állt fel az új csapat? Mesélj az elmúlt tíz év munkájáról, művészeti koncepciójáról és művészeiről.

Mivel elestünk attól a lehetőségtől, hogy működési költségekre tudjunk pályázni, 2010-ben, jó egy évig alternatív megoldást kellett találnunk arra, hogy a színház ne álljon le. Az első hónapokban mozgósítottuk összes szellemi és csekély anyagi bázisunkat, barátainkat, egyetemi kapcsolatainkat.  Egész nyáron azon dolgoztunk, hogy ősszel, évadkezdéskor ki tudjuk nyitni a Szkénét. Kezdetben még  a korábbi  évek előadásaiból is megtartottunk néhányat, később pedig teljesen felfrissítettük a repertoárt, új művészeti koncepció mentén kezdtünk előadásokat, alkotókat befogadni. Hangsúlyossá vált, hogy olyan előadások szülessenek, amelyek az egyetemisták igényeit jobban figyelembe veszik, adott esetben filozófiai kérdéseket taglalnak, adott esetben pedig felhőtlenül kacagtatnak.  Egy szempont viszont felerősödött, miszerint kidolgozott, határozott koncepciókat támogatunk, nem adunk helyet a blöfföknek, kommersznek, trendinek. Háttércsapatunk kiegészült nagyszerű új munkatársakkal, ennek köszönhetően online rendszerben kezdtük értékesíteni a jegyeket, bérleteket, kedvezményeket hirdettünk, egységes arculattal jelenünk meg, a sajtó figyelme is felénk irányult.  Ennek egyenes következménye az, hogy a nézettségünk sokszorosa lett a korábbi évekhez képest. A művészek egyfajta alkotóközösségé formálódtak az évek alatt. Játszanak egymás előadásaiban, koreografálnak, rendeznek, mintha lenne a Szkénének társulata, pedig mint befogadó hely, hivatalosan nincs.

Példaértékű, hogy mennyire jó a viszonya az újbudai színházaknak. B32, MU, ARTUS, utóbbi kettőben dolgoztál is, a Karinthy Marcinak pedig barátja is voltál….

A színházi piros emeletes busz, ami körbejárja a kerület napján a színházakat? A színházi idegenvezetésre gondolsz? Hogy vártam azt a napot, és Karinthyt, aki humorával, emberségével, szelídségével, műveltségével mindig elvarázsolt? Sajnos már nem jött el. A MU színházban magam is dolgoztam, az Artusnak alapító tagja vagyok, hát persze hogy a Szkénéseknek is jó a viszonya velük. Ahogy a B32-be is hazamegyek egy ideje.